A borvidék

A szekszárdi történelmi borvidék
 

Földrajzi elhelyezkedése:
A Tolnai-Sárköztől nyugatra húzódik észak-déli irányban a Szekszárdi-dombság.

A borvidék területe:
6000 ha (3800 ha I. osztályú), a szőlővel betelepített terület : kb. 2300 ha

A borvidék települései:
Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kakasd, Kéty, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba

A borvidék éghajlata:
A dombság 3 éghajlati zóna láthatatlan keresztútján fekszik: délről mediterrán, nyugatról óceáni, keletről pedig kontinentális hatások érik a löszbe kapaszkodó szőlőtőkéket. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, a tavaszi és az őszi fagyok ritkán tesznek kárt az ültetvényekben. A tél enyhe, a nyarak melegek, helyenként száraz években az aszály károsít. Az egyik leghosszabb tenyészidejű borvidék.

A borvidék talaja:
A borvidék talajtanilag lényegében homogén: löszös. A szőlőhegyek fő tömegét agyag és homokkő adja, rajta 20-40 méter vastagságú lösztakaróval.  A lösz, amelynek mésztartalma 5-30% között változik, elsőrendű vörösborjelleg-képző talaj. A mésztartalmon kívül a szekszárdi lösz-alapkőzet másik jellegzetessége a vasoxidtól vörös agyag. 

A borvidék domborzata:
A dombság domborzatilag felettébb bonyolult: hullámzó felszínét a jellemzően észak-déli lefutású eróziós völgyek, völgykatlanok, öblök és vízmosások szabdalják, nagyon tagolt felületet hozva létre. A mikro- és mezoklímák változatossága jelentős különbségeket hoz létre a dűlők, azaz az ízek között.

A borvidék adottságai:
A napfényben gazdag tájon – részben mediterrán jellegű hatásoknak, részben pedig a könnyen felmelegedő világos színű lösztalajoknak köszönhetően – kitűnő vörösborokat adó szőlők teremnek. A dombság híres dűlői egyrészt annak keleti oldalán találhatók (pl. Szekszárd területén és közelében Bakta, Decsi-hegy, Görögszó), másrészt a délnyugati fekvésű részeken (Iván-völgy, Porkoláb-völgy).

Szekszárd dűlőtérképe

A borvidék története

A római korban Szekszárd helyén lévő római települést Alisca-nak hívták. Találtak egy márvány szarkofágot, amin mitológiai jelenetek és egy szőlőtőke is látható. A római kor után az első biztosnak mondható adat az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolja az 1061-es adományokat. Az egyházi birtokokon magas szintű szőlőtermesztés folyt. Erről tanúskodik a szekszárdi apátság 1267-ik évi oklevele is. A középkorban még a fehérbortermelés volt az elterjedtebb, a törökök elől menekülő rácok hozták erre a borvidékre a kadarka fajtát és a délszláv vörösborkultúrát. 1541-ben a törökök szandzsákszékhellyé tették a várost, de a bortermelés tovább folyt, sőt egyes szőlőterületeknek muszlim tulajdonosa volt.

A XVIII. század elején Mérey Mihály és az őt követő apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel (kilenceddel nem!) tartoznak. Ezek a lehetőségek a német telepeseket is vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A század közepén már általános a héjon erjesztés, és a bort pincében tárolják. A vármegyeháza alatt ma is használatban lévő pincerendszert a Batthyányi uradalom ásatta. Ez Szekszárdon a legrégibb ma is használt pince. 1828-ban még 37 fehér és 29 "fekete" szőlőfajtát termesztettek, köztük 6 féle Kadarkát (még fehéret is). Húsz év múlva már csak néhány uralkodó fajtát említenek. A napóleoni háborúk hatására a bor keresett cikké válik. 1815 után keresletcsökkenés áll be, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca. 

A szekszárdi bor főleg a német nyelvterületen híresült el. A XIX. század végén Európa egész területére szállították a szekszárdi vöröset (a kadarkát). Franciaország is nagy mennyiségben vásárolt a filoxéravész idején, mivel - mint mondták - az ottani bor minőségével egyedül a szekszárdi ért fel. Liszt Ferenc Szekszárdon járva többször is megízlelte a bort, sőt még IX. Pius pápának is kedveskedett vele 1865-ben, aki elismerően írta róla a következő szavakat: „... ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet.”

A völgykatlanok mikroklímája kiválóan alkalmas a vörösborszőlő-fajták termesztésére. A szekszárdi borvidéken a kékszőlő-fajták aránya 70%, a legnagyobb területen a kékfrankos, a merlot, a kadarka és a kékoportó terjedt el. Fontosabb fehérszőlőfajták: olaszrizling, chardonnay és rizlingszilváni. A borvidékre a lágy vagy harmonikus, fajtajelleges fehérborok, továbbá a sötét színű, testes, bársonyos, fűszeres zamatú minőségi és különleges minőségű vörösborok jellemzők. Eger mellett Szekszárd használhatja a "bikavér" nevet.

Forrás: Nagy magyar boratlasz

Iván-völgyi látkép

---

Borturizmus Szekszárdon

A Szekszárdra érkező borturistáknak érdemes tudniuk, hogy Szekszárdon a pincék alapvetően csak bejelentkezés alapján fogadnak vendégeket. A pincék elszórtan helyezkednek el, a séta közben történő borkóstolgatás lehetőségével ezért nem célszerű számolni.

Szekszárdi itiner - Hasznos és aktuális információk tömören és áttekinthetően szekszárdi lehetőségekről.
Témakörök: vendéglátás, vásárlás, művelődés, informálódás, szórakozás, sportolás, szállás, közlekedés